Király Vajk

Háttér:
Szüleim zenészek, a Szegedi Szimfonikus Zenekar komoly zenészei, ezen sorok írásakor már vidám nyugdíjasként. Édesapám, Király István vadászkürtön, édesanyám, sz. Homor Mária hegedûn játszik.

Rajt:
1974. augusztus 12-én (Oroszlán) születtem Szegeden (Magyarország, Európa), majd a megkérdezésem nélkül Király Vajk István névre kereszteltek, ám ezt késõbb nem bántam meg. Minthogy három lánytestvér után következtem, már születésemkor hatalmas ovációval fogadtak, az orvos állítólag körberohanta a kórházat, hogy "Királynénak FIA született!". Hiába, Királynak születni kell!

Közjáték:
Óvoda, iskola, gimnázium. Ez utóbbi a Pannonhalmi Bencés Gimnázium volt (1988-1992), ahol újra megpróbáltak nevelni, több-kevesebb sikerrel. Érettségi után volt néhány próbálkozás a felsõoktatásban, majd szinte már őszülő halántékkal (sic!) 2003-ban szereztem egy diplomát a JGYTF Művelődésszervező szakán. Dolgozok is ám: Hangszer-nagykereskedő lettem, cégem a Forte Acoustic Kft. Korábban nagy vehemenciával tevékenykedtem programszervezőként is (fesztiválok, klubok), ebbe azonban belefáradtam...

Zene:
5 év zongoratanulás nagyon régen, amibõl csak a Szamárinduló és egy Bach-Preludium maradt meg, egy év vadászkürt-tanulás, majd elõkerült a gitár. A jól ismert "tábortûz-nóták"-kal kezdtem 14 évesen: Illés, Bojtorján, stb, csak ne legyen több öt akkordnál. 16 évesen nagy Doors-rajongó lettem, közben alakítottunk egy iskolai zenekart "Pearls Of Qpac" néven, ez fenn is maradt két zajos sikerû fellépés erejéig. Késõbb egy Bee nevû zenész révén meghallottam az akusztikus bluest. Ez mérvadó volt. Érdekes, de szerencsés tény, hogy a metálos és disco-s korszak kimaradt az életembõl. Szóval,, minthogy az akusztikus blues igencsak megragadott, elkezdtem leszedni a meglévõ zenéket, és utánajárni még több felvételnek. Közben jött Eric Clapton Unplugged-ja, valamint megismerkedésem a Virág Imrével és Illés Ferenccel, akik a Vajdaságban fõleg magyar nyelvû, saját dalok elõadásával népszerûsítették (és népszerûsítik ma is) a stílust. Akkor döntöttem végleg a '20-as, '30-as évek akusztikus blues mellett, mikor meghallottam az elsõ felvételeket a mai napig nagy kedvenc Blind Boy Fuller-tõl, valamint a kor többi jelentõs elõadójától (Blind Blake, Charlie Patton, Robert Johnson, Mississippi John Hurt, Bo Carter, stb.) Ekkoriban vettem meg elsõ komoly gitáromat, egy Ibanezt (még most is használom néha).

Az egyik legnagyobb inspirációt 1992 végén kaptam, akkor lépett fel a szegedi Mojo Club-ban a jugoszláv származású kiváló gitáros-énekes, Macan, azaz Homesick Mac. Kértem, mutasson pár technikai elemet. Beszélgetésünk során mondta: nem elég, ha otthon, egymagamban gyakorolok; ki kell menni emberek elé játszani, mindegy, mennyi mûsorom van, azt mennyire tudom, mekkora közönség van, stb. Ezt meg is fogadtam, így került sor 1993. május 14-én az elsõ fellépésemre a szegedi Mojo-ban. Pár hónappal késõbb, július 3-án jött a "mélyvíz": az elsõ Adafest-en játszottam (Ada, Jugoszlávia) kb. kétezres, nagyon hálás tömeg elõtt, vajdasági barátaim jóvoltából.

Egyébként közvetve Homesick Mac révén ismertem meg a német Rainer Wöfflert, akihez 1995 óta rendszeresen kijárok Münchenbe, utcazenélni (ezt most már ritkábban) és feltöltekezni bluessal. Õ ugyanis amellett, hogy kiváló akusztikus blues-gitáros, megszállott gyûjtõ is - lakásában (amit stílusosan "Blues Hotel"-nek hív, minthogy számtalan blues-zenész megfordult már nála) nemcsak hogy több ezer CD, LP, MC van, köztük a legritkább, dokumentáció-jellegû blues-felvételek is, de min. 20, öregebbnél öregebb akusztikus gitárja van (Gibson, National, Guild, stb.). Kedves emlékeim közé tartozik, hogy mikor elõször mentem ki hozzá, utcazenélés céljából magammal vittem fatestû Ibanez-emet. Mikor Rainer ezt meglátta, azt mondta: - Ez túl halk lesz az utcán, nem fogják hallani az emberek! - Majd kezembe nyomott egy 1931-ben gyártott, fémtestû National gitárt, hogy azt vigyem! 1995 nyarán õ segített megvennem elsõ, Regal rezonátoros gitáromat is. A történet további része nagyjából egyezik a Rambling Blues-éval.

Vég:
Erre azért még várjunk egy kicsit, jó?

Vissza