DOBROFEST 2000, Trnava - élménybeszámoló

2000. augusztus 29 - 2000. szeptember 3.
Szlovákia, Trnava (Felvidék, Nagyszombat)

   Idén kilencedik alkalommal rendezték meg John Dopyera (a rezonátoros gitárok "atyja") szülõvárosában az egyre nagyobb hírû nemzetközi Dobro-fesztivált. Legutóbb az 1998-as rendezvényrõl volt alkalmam beszámolni, az arról írt cikk elolvasható IDE kattintva. A fesztiválra meghívták zenekaromat, a Rambling Blues Trio-t is, ám végül úgy alakult, hogy szóló mûsorral léptem fel. Nem mi voltunk azonban az egyetlen magyar meghívottak, a Dr. Valter & The Lawbreakers teljes létszámmal jelen volt, így - talán elõször a fesztivál történetében - két zenekar is képviselte hazánkat.

   A rendezvény az évek során méreteiben nem, hírnevében annál inkább növekedett. Persze az állandóan és mindenhol jelentkezõ anyagi nehézségek (szponzor-hiány, magas dollár-árfolyam, stb.) így sem kerülték el a fesztivált, ám ez a kiváló szervezõmunkának köszönhetõen alig volt érezhetõ. Olyan apróságokon tûnt csak fel, hogy pl. a mûsorfüzet csak szlovák nyelven volt (dupla nyelv = dupla költség), illetve a zenészek fogyasztása is limitálva volt (ez utóbbit is mondjuk meg tudom érteni, ismervén a "zenész-fajta" ital-befogadó képességét… :-) ). Szerencsére a jobbnál-jobb zenészek és az általam '98-ban is megcsodált profi hangtechnika ugyanúgy megvoltak, és hát mi lehet ezeknél fontosabb egy zenei fesztiválon?!

   Természetesen Peter Radvanyi, a négytagú szervezõbrigád egyetlen bluesistája idén is elõre felkészített, hogy ez nem bluesfesztivál lesz, sajnos. Valóban, a bluegrass-és country zenék cowboykalapos-madzagnyakkendõs képviselõi voltak túlsúlyban, ami olyan szempontból nem volt meglepõ, hogy idén is a fesztivállal párhuzamosan futott a fõtéren a Country Dance Festival (Festivalu Country Tancov).

   A két éve még igencsak lepusztult, mostanra rendbetett Calipso klub (K-klub) volt az egyik helyszín, szerda esti megérkezésem után nem sokkal itt léptem fel én is, igen hálás közönség elõtt. Csütörtök este, az elegáns Kultúra Házában adott bõ egy órás mûsort a fesztivál egyik sztárja, az amerikai Bob Brozman, elõzenekaraként pedig nem más, mint a Dr. Valter & The Lawbreakers mutatta meg ismét a tõlük már megszokott színvonalon, hogy milyen is a jug zene, egy kis magyar virtussal fûszerezve! Hatalmas tapsot kapott Gál Csaba "Boogie" a szólóban, dobrogitáron (naná) kiválóan elõadott "Yes, Baby, Yes" c. dalért is.

   Bob Brozman (USA) - a "National Man" igen gyakori vendége a Dobrofest-nek, lévén a fémtestû gitárok koronázatlan királya - hihetetlenül virtuóz módon játszik finger pickinggel gitáron, hawaii gitáron, mandolinon, stb-n. Ismer és használ minden hangot, amit egy fémtestû gitárból ki lehet hozni, annak összetörése nélkül (ez utóbbit nekem viszont már sajnos volt alkalmam tapasztalni… :-( ). Mindez rendkívül lazán, bohóckodós és zenei humorokkal tûzdelt elõadásmóddal párosulva - a közönség zabálta. Nem mondanám, hogy kifejezett blues-zenész, hiszen rengeteg stílusban otthon van, készített lemezt Indiában épp úgy, mint Japánban vagy Dél-Afrikában, mindenhol a legkitûnõbb zenészekkel. Nagyon szimpatikus volt, hogy egy lassú blues dal eljátszása elõtt felhívta a jelenlévõ blues-zenészek figyelmét, hogy "amiket most fogok játszani, az teljesen rossz a blueshoz!" - mert természetesen tele volt a dal a fentebb már említett, szinte cirkuszi mutatványokkal - és, mint tudjuk, a blues nem errõl szól! Emberünk színpadon kívül is folyamatosan pörög, egy pillanatra nem áll meg, az utcán sétálva is egy kistestû, talán indiai(?) mandolinon "gyakorol". Aki még nem hallotta játszani, annak mindenképpen javaslom - különös tekintettel az akusztikus slide-gitárosokra!

   Aznap éjszaka, minthogy a K-klubban bluegrass együttesek léptek fel, mi bluesisták elvonultunk a Relax étterembe (itt volt a "menza" is), és kb. hajnali fél négyig ment az örömzene. Jellemzõ, hogy Bob volt az elsõ, aki elõvette a gitárját, és az utolsó, aki lerakta. Nagy élmény volt hallani, hogy Mazura János, Dr. Valterék új tubása (vele csak most volt alkalmam közelebbrõl megismerkedni) nagyon hamar megtalálta az összhangot Mr. Brozman-nel, élvezet volt hallgatni a pillanatok alatt "összeállt" dalokat.

    

Az este folyamán elcsíptem Bob egyik mondatát, amikor valakinek éppen azt magyarázta, hogy ezt a zenét a "keletiek" valahogy jobban csinálják, mint a "nyugatiak" - és az ott magukat képviseltetõ nemzetek égtáji elhelyezkedése nyomán ez egyértelmûen a magyarok dicsérete volt…

   Pénteken, a Dobrofest csúcspontjaként egy maratoni este folyamán (kb. 6 és fél órán keresztül) 9 (!) fellépõ adott átlag 25-25 perces mûsort a kultúrházban. Itt olyan illusztris vendégek is jelen voltak, mint pl. az indiai nagykövet és felesége. (Állítólag a magyar követség is kap minden évben meghívót, de még egyszer sem jelentek meg…) Essen néhány szó az itt fellépõkrõl, a "krém"-rõl:

   Robert Køestan a Druhá Tráva (Csehország) - Robert Køestanról, a "cseh Hobo"-ról és zenekaráról már 1998-ban is dicsérõleg írtam. Most is, a cseh dalszövegek ellenére (idén is játszották pl. a Dire Straits-tõl feldolgozott, cseh-re lefordított Telegraph Road-ot) élmény volt hallgatni, ahogy a kicsit rock-osabb bluesok fõleg akusztikus hangszereken(!) szólaltak meg, és a már nem mai gyerek Robert kellemes éneke mellett többször kísérte magukat gitáron vagy mandolinon is (ennyiben nem hasonlít a "mi Hobónk"-ra… :-) )

   Hootin' The Blues (Németország) - a dobrogitár - akusztikus gitár - szájharmonika felállású blues trió teljesen rendben volt, mûsorukban a gospel éppúgy szerepelt, mint Chuck Berry vagy tradicionális blues-ok. Nem egyszer mindhárman énekeltek, sõt, az utolsó dalt a színpad legelejére állva, mikrofonok nélkül adták elõ, a közönséget is bevonva. Külön említeném a szájharmonikás, Gerd Gorke sokszínû, lendületes játékát és kellemes orgánumát.

   Fragment (Szlovákia) - Bluegrass. Az e stílusban megszokott hangszereken (banjo, akusztikus gitár, dobro gitár, mandolin, basszusgitár) az e stílusban megszokott dalokat játszották, minden dal az e stílusban megszokott ritmusban (bass: "Dumm-domm-dumm-domm", banjo: "tikitáká-tikitáká", stb.), bár nagyon kellemesen. Különlegességük, hogy az énekesnõ a basszusgitáros. Vagy fordítva.

   Zubot & Dawson (Kanada) - Számomra az est egyik fénypontja voltak. Steve Dawson-t (dobrogitár, hawaii gitár) és Jesse Zubot-ot (hegedû, mandolin) most egy basszusgitáros barátjuk kísérte. Kizárólag saját, instrumentális dalokat játszottak roppant virtuóz módon, nehezen behatárolható stílusban: néha jazz-es, néha latinos hangvételben. Szédületesen együtt voltak a sokszor igen nehéz és összetett ritmusok és dallam-menetek ellenére.

   Al Brinkerhoff (USA) and Blueland (Szlovákia) - Ismét bluegrass. Különlegesség: Al Brinkerhoff Oregonban a szintén ott élõ Dopyera család közeli barátja.

   John Crampton (Nagy-Britannia) - Nagyon vártam ezt a koncertet is, hiszen ha valaki, én tudom értékelni a szólóban fellépõ zenészeket. Ennek ellenére csalódnom kellett. Fõleg saját dalokat adott elõ, ami nem lett volna probléma, de megtudtam, milyen az a metál-rock-rock'n'roll-blues… ezt a véleményt fõleg a "németes", azaz erõlködve torzított hangú éneklés, illetve inkább kiabálás adta, amivel még az olyan gyöngyszemet, mint a "Twelve Gates To The City", is totálisan hazavágott (pedig ezt a dalt csak ének+szájharmonikával adta elõ!). Sajnos, egyszerûen rossz volt hallgatni.

   Auldridge, Bennett & Gaudreau (USA) - Végre megtudtam, miért hasonlítanak egymásra annyira a mai bluegrass-zenekarok - mind a "nagy öreg"et, Mike Auldridge-et és zenekarát utánozza! A "bluegrass supertrio" másik két tagja Jimmy Gaudreau és Richard Bennett szintén világszínvonalú zenészek. Szóval, EZ a bluegrass azért kategóriákkal elõzi meg a többit… A Dobrofest idei díját is Mike Auldridge-nak adta át John Dopyera lánya (a korábbi évek díjazottjai: Bob Brozman, Peter Szabadoš, Tut Taylor, Curtis Burch, Rob Ickes, Jerry Douglas).

   Bob Brozman (USA) - méltó befejezése volt az estének Bob ismételt "show"-ja. Mûsora végén elõször felhívta Mike Auldridge-et a színpadra egy duóban, két hawaii-gitárral elõadott gyönyörû dal erejéig, majd - már hagyomány szerint - az összes zenész felözönlött a színpadra, és a fináléban majd' harmincan játszották a "Will The Circle Be Unbroken" c. örökzöldet.

   Ezek után a hátsó színpadon egy állófogadás keretében köszönték meg a szervezõk a szponzorok és zenészek közremûködését, pezsgõ, dobro-torta, stb. - és ment a beszélgetés kora hajnalig, majd helyszínt váltva a jam session késõ hajnalig… A fesztivál mindig fantasztikus élmény, és nagyon remélem, a következõ években több magyar zenész és/vagy zenerajongó is ellátogat a "Dobro-fõvárosba", akár egy kis feltöltõdés miatt is (Budapesttõl csak 200 km!).

Király Vajk
(Rambling Blues Trio)

   

Néhány kapcsolódó link:

Dobrofest Trnava (SK): www.dobrofest.sk

Bob Brozman (USA): www.bobbrozman.com

Zubot & Dawson (Kanada): www.zubotanddawson.com

Mike Auldridge (USA): www.mikeauldridge.com

Vissza